Svantner István: „Azt vitték a köztudatba, hogy szétesik az Ikarus, márpedig ez nem így van!” – interjú
Interjú

Svantner István: „Azt vitték a köztudatba, hogy szétesik az Ikarus, márpedig ez nem így van!” – interjú

Az egyesület legelső embere, Svantner István a Football Factornak adott interjújában cáfolja a „blasz-egyes” Ikarus BSE széteséséről szóló rémhíreket.

Valóságos sportparadicsom az övék, ahol jó lenni, ahová jó tartozni. Svantner István, a főváros egyik legszebb részén elhelyezkedő XVI. kerület zászlóvivője, az Ikarus BSE elöljárója mégsem nyugalomban tölti napjait, ugyanis mint kiderült, egyesek a klub, azon belül a futballcsapat rossz hírét keltik.

– Megdöbbent?
– Inkább úgy fogalmaznék, kellemetlen volt – mondta határozottan a Football Factor kérdésére Svantner István, az Ikarus BSE elnöke. – Akkor, amikor hét év után Borgulya Istvántól megváltunk viszonylag normális módon, azzal elismertük azt, amit sokáig kaptunk tőle, viszont ez a kapcsolat sok szempontból elfáradt. Félévkor sosem szerencsés egy váltás, viszont úgy láttuk, hogy szükséges. Amellett, hogy az edzőnktől megváltunk, a technikai vezetőtől is elköszöntünk – aki szövetségi képviselő is volt – egyéb okok miatt. Tudtuk, mi vár ránk, de miután az új edző, aki nagyon korrekt, nagyon hozzáértő és emberileg is nagyon rendben van, ám még nem tudja úgymond összekovácsolni a csapatot saját maga. Mire gondolok? Végigfutott az emberek között, egyfajta bizonytalanságot éreztek, ahol megpendítették, itt és itt ennyit, meg amannyit fizetnek. A 43. sz. Építőknél a tavasszal sok pénz lesz, és így tovább. Mindezek hatására néhányan azt választották és ide nem jöttek. Az a három-négy ember, aki elment tőlünk – hogy tudatosan vagy sem –, azt vitte a köztudatba, hogy szétesik az Ikarus, márpedig ez nem így van! Meg nem döbbentem, viszont lépnünk kellett valamit, hogy a széles futballközvélemény előtt is világos legyen az Ikarus jelenlegi státusza.

– Próbált utánajárni, ki volt a hunyó a rossz hírkeltő történetben?
– Az a helyzet, hogy nekem elnökként ezzel nem igazán kellene foglalkoznom, viszont a szakosztályvezető figyelmét felhívtam, neveket is mondtam, és azt is, honnan származnak ezek az információk. Volt egy korábbi pályaedzőnk, és neki is ezt volt jó terjeszteni, mert vidékre el akarta vinni az egyik kapusunkat… Most télen arról van szó, hogy nem kell kiadnunk senkit, és ha nem adunk ki játékost, akkor az nem megy el. Amúgy meg azért is „jó” a köztudatba vinni, hogy szétesik a csapatunk, megszűnik és nem is lesz, mert akkor elvben ingyen el lehetne vinni a futballistákat – no de messze nincs erről szó!

– Amiről viszont beszéljünk: egyértelmű volt a döntés, hogy a korábban Törökbálinton, Százhalombattán, a Kelen SC-nél és a BVSC-nél is szép eredményeket elérő Varga László kövesse Borgulya Istvánt a kispadon?
– Az, hogy ne legyen a Borgulya, egyértelmű volt, de nem úgy, hogy valaki kitalálta. Jelezte a szakosztályvezető – aki pedig nagyon sokáig úgy fogalmazott, hogy nincs edzőkérdés, amikor láttuk, hogy kicsit rosszabbul megy –, de ősszel, az utolsó két-három fordulóban már olyan szétesési tünetek mutatkoztak, hogy azt mondta, most van. Én ebbe nem akartam beleszólni, csupán abban kívántam segíteni, miután viszonylag nagy az ismeretségem – hiszen huszonegynéhány évig edzősködtem, utána szakosztályvezetőként dolgoztam, tehát a futball a véremben van, és nyolc éve ugyan elnök vagyok, de megmaradtam labdarúgó-szakosnak –, hogy segítsek új trénert találni. Volt három név a tarsolyban, de a Varga Lacival való beszélgetés után nem maradt kétely, hogy pontosan ilyen edzőnek kell most jönnie, aki a csendet, a nyugalmat és a munkát képviseli.

– A szakvezető tud segíteni az új igazolások tekintetében is?
– Laci azt mondta, hogy félévkor nagyon nehéz bárkit is szerződtetni, így nem vállalkozott erre egyből, viszont miután minimum huszonkét fős létszám kellene, és jelen pillanatban csupán tizenhat játékosunk van, most már ő is jobban rákoncentrál, hogy tudjon egy-két olyan futballistát szerezni, aki erősítést jelenthet számunkra. A szakosztályvezető szerint papíron huszonnégyen-huszonöten vagyunk, akik közül Borgulya István gyermekei ugyan elmentek, de az egyik maradt. Csakhogy ehhez képest ott tartunk, hogy a három kapusunkból az egyik 20, a másik 19, míg a harmadik 18 éves, és mindegyik másfelé akar menni, mert máshonnan pénzért csábítják, meg ugye, állítólag szétesik a csapat… Ezzel Varga Laci nem igazán tudott mit kezdeni. Most a hétvégén, a Gyömrő elleni felkészülési meccsünk napján volt egy értekezlet, és minden világossá lett téve, azaz mi a cél, miért kell játszani, van-e jövőnk, hogy élünk, hogy akarunk menni tovább, és az is, hogy senkit sem szeretnénk elengedni a két Borgulyán kívül. Nem titok, egyezséget kötöttünk volt edzőnkkel, Borgulya Pistával, amikor elment, hogy a gyermekei távozása elé nem gördítünk akadályt, ám a legnagyobbat – aki talán a legtehetségesebb – viszont különböző okok arra késztették, hogy itt maradjon még, mert segítettünk neki a jelenlegi életében, amit nem lehet csak úgy eldobni.

– A társulat tagjaira nyugtatóan hatott, hogy bár nem bajnokin arattak 3–0-s diadalt, de a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában éllovas UFC Gyömrő ellen mégiscsak nagyon simán nyertek?
– Amit hallottam, végig jók és jobbak voltunk. Nyilván ez, no és az, hogy tisztázva lettek a feltételek, segítettek. Megteremtettük azt a megfelelő motivációs hátteret, hogy a bajnokság során a győzelem és a döntetlen jelentsen is valamit a három, illetve az egy ponton túl, és jobban összetartsa a játékosokat. Jelen helyzetünkben az egy pont is sokat számít nekünk. Tudja, nagyon sok vitám volt korábban Borgulya Istvánnal, aki akarnok volt, aki mindig csak előre akart menni, és nem értette meg, hogy nem akarunk az NB III-ba kerülni, oda, ahol már ötszáz- és nyolcszázezer forint közötti alapfizetések is vannak, plusz a prémium. Azon a szinten nem akarunk és nem is tudunk labdába rúgni, mert nem a mi világunk. Jó a játékosoknak, jó az edzőknek, de nem az egyesületnek.

– Egyértelmű mondatok, világos beszéd. Rövidtávon a bennmaradásra mennyi esélyt lát?
– A tizenharmadik helyen állunk, és ugye attól is függ, mennyi kieső lesz. A múlt hétvégi volt az első pozitív momentum, hogy tisztázva lett minden. Van egy jó erős hetünk, hogy erősítsünk, bár név nélkül mondom, tudom, van olyan gárda, amely kiesésre áll és elég nagy pénzösszegeket mozgatnak meg a háttérben, lévén tőlünk is akartak odamenni. Nem tudom, ezzel meddig fognak eljutni, de nem is a mi dolgunk. Ha két kieső van, akkor biztos, hogy nem zuhanunk ki, és szerintem akkor sem, ha három, de négynél már le kell tenni valamit arra a bizonyos asztalra ahhoz, hogy biztosan elkerüljük az osztályváltást. Hangzatos lenne, ha azt mondanám, biztos vagyok benne, hogy bennmarad a csapat. Nem azt mondom, hogy nem létkérdés, mert az, no és presztízsszempontból is fontos, lévén komoly múltunk van. Még a következő évet kell úgymond kihúznunk, mert az azt követő esztendőtől számolva gyakorlatilag a következő tíz évben hat-nyolc ifjúsági játékos kerül fel szezononként, olyan erősek a 2002-es, 2003-as, 2004-es kereteink. Már ha megtudjuk tartani azt, amire eddig sajnos nem figyeltünk igazán oda, mert hiába volt parádés az utánpótlás-nevelés, az ifikor körül azt hittük, minden jön magától. Egyrészt a nem megfelelő edzők miatt nem így lett, másrészt nem tudtuk itt tartani a gyerekeket. Létkérdés, hogy az ifistákat megtartsuk, a legjobbak úgy is nagy valószínűséggel távoznak. Most is a Ferencvárossal tárgyaltam egy 12 éves fiúról, akit elvisznek, de van távozónk a Honvédba is, ám a második sorunk még mindig kimagasló, amely bőven megüti a Budapest-bajnokság I. osztályát. A fentebb jelzett ideig kell magabiztosan bennmaradni a „blasz-egyben”, mert onnantól nyugodtabb korszak következhet számunkra.

– Fővárosi nagy csapatokat, patinás egyesületeket említett az Ikarusban pallérozódó ifjú titánok kapcsán. Ilyenkor van az, hogy az egyesület első embereként az egyik szeme sír, a másik pedig nevet?
– Ez megint megérne egy külön misét… Mondjuk, hogy tizenegy éves korban elvisznek négyszázezer forintért egy gyereket, holott egymillió-kétszázötvenezer lenne az ára, csakhogy a beszélgetések során az is világosan kiderül – és ezt tudtam a Honvédnál is, amelynek alközpontja vagyunk –,- hogy az NB I-es egyesületeknél nem működik a kiválasztás. Ez alatt azt értem, hogy azok a lurkók, akik innen mennek, hat éves koruk óta itt vannak. Mi elmegyünk huszonhat óvodába, ott egy edző mindegyik intézményben egyórás edzést tart, majd kiválaszt százhúsz gyereket. Meghívjuk őket az Ikarus pályára, elmegyünk értük busszal, kihozzuk ide a srácokat, akiknek játékot csinálunk. Körülbelül nyolc helyszínen futballoznak, az itt lévő edzők kiválasztják a legügyesebb ötvenet, hatvanat, akik számunkra igazán sokat érnek, ezek után pedig meghívjuk a szülőket egy értekezletre. Ekkor ötévesek a gyerekek, de közülük tíz nem jön el, a másik tíznek az édesanyja vagy az édesapja azt mondja, nem akar futballistát nevelni a fiából, s mire eljutunk oda, hogy meg kell kezdeni a következő szezont, még eltűnnek öten-tízen. Még így is húsz-huszonöten minimum maradnak, így nagyjából ilyen létszámmal tudtuk elkezdeni az edzéseket a 2013-asoknál. Na most ehhez hozzájön fél éven belül másik húsz – minden csapatnál három edzőnk van –, de volt, amikor ötvenhárom volt az egy korosztályba tartozó fiúk létszáma. Az NB I-es egyesületeknél viszont ilyen nincs. Behívnak az utcáról valakiket, tizenöt embert összeszednek, ám nem kiválasztó alapon, amely társaság nem lesz nagyon erős, de nem is lesz rossz csapat. Onnantól kezdik nézni a játékosokat, hogy kit honnan tudnak elhozni. A következő évben elhoznak, mondjuk tízet, így van egy huszonkettes létszám, ami már kicsit erősebb. Eljön az év vagy a fél év vége, és akadnak olyan gyerekek, akik a tízéves korukat elhagyják, és azt mondják, szeretnének a Fradiban futballozni. Nigériából – komolyan mondom, hogy van ilyen! –, Nyíregyházáról, Debrecenből, a vajdaságból még tízet odavesznek, miközben ugyanannyit elküldenek. Ez így megy addig a pontig, amíg nem lesz egy stabil csapatuk, és amíg be nem iskolázzák az akadémiára 14-15 évesen őket. Mennyivel egyszerűbb és jobb lenne, ugye, ha a Honvéd vagy a Ferencváros ugyanazt megcsinálná, mint amit mi? Hiszen az előbbi Pesterzsébetet, Csepelt vagy Pestlőrincet is végigjárhatná, és nagyon sok gyereket ki tudnának hozni, és az is biztos, hogy a srácok szívesebben mennek először mondjuk a Honvédba, mint az Ikarusba. Ők azonban nem ezt az utat járják, nekik egyszerűbb felhívni, fizetni és azt mondani, többet nem adnak a gyerekért, mert tudják, hogy fél év múlva az a fiú már nem valószínű, hogy ott lesz. Jön másik húsz, így többet nem adnak négyszázezer forintnál. Hogy adnának egymillió-kétszázezret, amikor az orrukra is koppintanának azért, mert egymilliót fizettek egy gyerekért, aki ügyesnek tűnt, de néhány hónap múlva már ott sem lesz.

– Bár már a 2019-es év második hónapjában járunk, mégis, mit kívánna erre az esztendőre az Ikarus-család tagjainak?
– Egy éve már nem csupán az egyesülettel kell foglalkozni, hanem a nyolchektáros területtel is, amit az önkormányzattól bérlünk, így nekünk kell a gazdálkodnunk, nekünk kell embereket felvennünk. Harminc labdarúgóedzőnk és huszonnégy-huszonöt atlétikaedzőnk van, úgyhogy ha fogalmazhatok így, komoly nagyvállalat lettünk. Azt kell, hogy mondjam, ezeken a kötelékeken belül olyan erős magunk van, amit ha meg tudunk tartani, akkor nagyon magas szintet érhetünk el a labdarúgásban. Azt kívánom mindenkinek, hogy az Ikarusban találja meg, ami az egyéni motivációja is, avagy megfelelő munkát és fizetést kapjon – jelzem, minden edzőnk mellékállásban dolgozik nálunk, négy órakor leteszik a kalapácsot és jönnek hozzánk –, és én csupa olyan szakembert szeretnék találni, akiknek a futball, a sport az élete. Márpedig függetlenül attól, hogy bármely trénernek a saját megélhetése nem ebből van, ez csak jó kiegészítés, de nagyon sokat tehet ahhoz hozzá, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Jelen pillanatban, február elején 714 sportolónk van, ebből 370 atléta és 344 labdarúgó. Amennyiben a létszámot tudjuk növelni, és még minőséget is adunk hozzá, a XVI. kerületben olyan központ lesz a miénk, ahová érdemes jönni, és mi ezt akarjuk elérni. Az a cél, hogy itt töltsék a gyerekek az életüket, ami nagy öröm, akár csak az, hogy a honvédos Hidi Patrik a mi nevelésünk, akárcsak a volt MTK-s Csiki Norbert, és mi mindkettejükre büszkék vagyunk. Olyan család legyen az Ikarus, hogy bárki, aki betér hozzánk, kulturált körülmények fogadják és érezze jól magát – márpedig egy elnök ennél többet aligha kívánhat.

Nézz szét Webshopunkon!

MAGYAR VÁLOGATOTT felszerelések

SPANYOL VÁLOGATOTT felszerelések

ARGENTIN VÁLOGATOTT felszerelések

NÉMET VÁLOGATOTT felszerelések

FRANCIA VÁLOGATOTT felszerelések

PORTUGÁL VÁLOGATOTT felszerelések

BRAZIL VÁLOGATOTT felszerelések

ANGOL VÁLOGATOTT felszerelések

FOOTBALL kiegészítők

Horváth M. Attila

Bogomil Rajnov bolgár író szerint az élet mindig a legkellemetlenebb dolgot hagyja a végére, mintegy desszert gyanánt. Azt már viszont én teszem hozzá, hogy a futball olyan édesség, amely bármely napszakban fogyasztható, nem hizlal, és ha nincs, elvonási tüneteket okozhat. Közel másfél évtizedes tollforgatói tapasztalat, illetve több mint tíz esztendeje íródó blogos múlt (Foci a köbön) mondatja ezt velem – amit nem is cserélnék el semmire.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.