Horvát – magyar: a legérdekesebb és legbeszédesebb statisztikák a mérkőzésről
A magyar válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Horvátország válogatottjától Splitben, Európa-bajnoki selejtezőn. A két csapat között óriási volt a differencia, kár szépíteni, nem sok esélyünk volt a mérkőzésen. A találkozó már a szünetre eldőlt, ugyanis három kapitális egyéni hibát követően már 45 perc után ki is alakult a végeredmény. Sőt, határozottan az volt az ember érzése, hogy ez a horvát csapat akár még növelhette is volna előnyét az 55. perctől Kleinheisler kiállítása emberhátrányban játszó magyarok ellen, ám Modricék jelentősen visszavettek a tempóból.
Zlatko Dalic egyébként gyakorlatilag a három legnagyobb sztárját, az imént említett Modricot, valamint Rakiticet és Perisicet is lecserélte, gondolva arra, hogy vasárnap, Wales ellen már a kijutásért játszanak. Számunkra a szépségtapaszt Gulácsi büntetőhárítása jelenthette, de azért valljuk be, ez már nem osztott, nem szorozott különösebben.
A két csapat közötti nagy különbségről a statisztikák (mind a csapatszintű, mint pedig az egyéni mutatók) is árulkodnak. Ebben a cikkben most ezekből szemezgetek – a korábban már megszokott statisztikai elemzés következik, itt, a Football Factor Blogon!
A mieink részéről nagyon folytonos játékról nem igen lehetett beszélni a meccsen, és habár voltak periódusai a meccsnek, amikor oda tudtunk érni a kapuig (még ha lövésből mindössze 5-öt eresztettünk meg, abból csak 1 ment kapura), az nagyon látványos volt, hogy nagyjából 20-25 perc után „érkeztünk meg” a meccsre – addigra már 2-0 volt az állás.
A számok is azt mutatják, hogy nem igen tudtunk folyamatos játékot, támadásvezetést, tudatos akciót kialakítani, végigvinni (illetve nagyon elvétve sikerült ez), ezekre mindjárt részletesen is kitérek, de előtte álljon itt a mérkőzés támadás-diagramja: ezen jól látható, hogy az első félidő első felét uralták a horvátok, mi pedig ritkán tudtunk veszélyesek lenni az ellenfél kapujára.
És akkor a számok: a labdabirtoklás végül 68-32% lett az ő javukra, ami nem is jelentene önmagában nagy gondot. Csakhogy más mutatók is azt jelzik, voltak gondok: kevesebb, mint fele annyit tudtunk csak passzolni, mint ők (612-281), ráadásul a mi 281 átadásunkból is csak 66%-nyi volt pontos. Hosszú indításokban és keresztlabdákban még rosszabbul teljesítettünk, ezek pontossága nem haladta meg a 40 %-ot. Pedig, ha már laposan nem igen ment, hosszú labdákkal próbálkozhattunk volna esetleg, mondjuk Szalaira felívelgetni – talán voltak is ilyen kísérletek, de ezek sem nagyon feküdtek nekünk.
Párharcból rendkívül kevés volt a mérkőzésen, és amúgy sem nagyon jeleskedtünk bennük: összesen 40-et sikerült sikeresen megvívni – ez sajnos elég gyenge mutató, igaz, a horvátok a párharcokból 62-t nyertek meg, tehát olyan nagy eltérés nem volt a felek között ezen adatban – úgy is mondhatni, hogy a két csapat közötti különbség nem ebben rejlett.
Nyilván könnyű lenne arra fogni, hogy ha nincs a három egyéni, meglehetősen durva hiba, akkor máshogy alakul a mérkőzés – ezzel azonban csak áltatnánk magunkat. A gólok valóban ilyen szituációk után estek, és az elemzéskor ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, ám a képlet nem ilyen egyszerű.
Ha már a hibáknál maradunk: ugye az első két gól előtti nagy hibák Kádár és Lovrencsics labdavesztései voltak. Labdavesztésből volt bőven a mieink oldalán, nem csak ez a kettő, csak hát ezekből lettek a gólhelyzetek. Példának okáért Lovrencsics 17, Korhut és Szalai 15, Holman 14 labdát vesztett el – ezek igen beszédes adatok. A rend kedvéért azért jegyezzük meg, a legtöbb ilyet Rebic produkálta a horvátok részéről (Lovrencsics-csel holtversenyben, 17-et), de utána csak magyar játékosok következnek a „rangsorban”.
Ennek az lehetett az oka, amit már korábban is említettem: felépített támadások és tudatos, folyamatos labdakihozatalok hiányában, megfelelő passzopciók nyújtása nélkül bizony ez következik be: ad hoc megoldások, egyéni próbálkozások, amikből aztán ilyen labdavesztések adódhatnak.
Aztán ott vannak azok a szituációk, amikor nem nagy hiba történt, nem labdavesztés, egyszerűen túljutottak védőinken, védekező középpályásainkon: ebből is volt sok, többször a horvátok egészen zavartalanul hozhatták át a labdát a középpályánkon (és a védelmünkön) – Vida Mátét például 4-szer cselezték le a meccsen.
A csapatszintű passzstatisztikákról már esett szó, most nézzük meg ezt egyénekre is lebontva! Szintén meglehetősen beszédes adat, hogy a pontos passzok szerinti rangsor első 9 (!) játékosa mind horvát, a tizedik az első magyar, ő épp az előbb említett Vida: de ő is csak 25 sikeres átadást tudott véghezvinni Brozovic 101 pontos passzához képest.
Ráadásul a támadó középpályásaink közül Sallai 11, Dzsudzsák 9, Kleinheisler 8 sikeres átadással zárta a meccset – talán így már számértékileg is látható, hogy nagyban akadozott a gépezet elől (is).
A statisztikák alapján – nem meglepő módon – a duplázó Petkovic lett a találkozó legjobbja: a góljain kívül volt további 2 kaput eltaláló lövése, 8 párharcából 6-ot megnyert, 2-ből 2 csele sikeres volt. Valamint nem szabálytalankodott egyszer sem.
A magyar csapat legjobbja – szintén nem véletlenül – Gulácsi Péter lett: a kapus kivédett ugye egy tizenegyest, de ezen kívül is 4, tizenhatoson belülről leadott lövést hárított. Egyébként volt egy sikeres kifutása is, sőt, a legtöbb hosszú passzt, és ezen belül a legtöbbet pontosan ő játszotta meg.
Folytatás vasárnap, Azerbajdzsán ellen.
(Az adatok a Sofascore.com-ról származnak.)
Nézd meg Webshopunkat is!
MAGYAR VÁLOGATOTT felszerelések
