Diószegi Fanny: “A fiúk között lehet megtanulni, hogy milyen az, amikor ki kell tűnnöd, mert te lány vagy”
Interjú

Diószegi Fanny: “A fiúk között lehet megtanulni, hogy milyen az, amikor ki kell tűnnöd, mert te lány vagy”

Interjú Diószegi Fannyval, az FTC-Telekom női csapatának labdarúgójával.

Tavaly hatalmas fölénnyel nyertétek az alapszakaszt a Jet-Sol Ligában, idén viszont a Ferencváros mellett az MTK és a DVTK is 28-28 ponttal áll. Számítottatok arra, hogy idén nehezebb lesz?

Diószegi Fanny: Számítottunk rá, mert évről évre látszik az, hogy erősödnek körülöttünk a csapatok. Volt nekünk is most néhány olyan meccsünk ősszel, ahol nem szabadott volna pontokat veszteni. A Bajnokok Ligája még szinte véget sem ért, már játszottunk is az MTK ellen, ami mindig nagy csata. Az MTK ráadásul elsőszámú riválisunk, és a csapat akkor még nem volt ott fejben, inkább még a BL-selejtezőn, Pozsonyban jártunk gondolatban. Ennek is köszönhető például az a vereség. Illetve mindig nehéz elmenni idegenbe, mondjuk Szombathelyről elhozni három pontot, ott is „csak” egy 0-0-s döntetlenre futotta. Szóval igen, számítottunk arra, hogy nehéz lesz, de ez nem baj, mert ez minket is arra kényszerít, hogy még egy papíron könnyebb meccset is komolyan kell vennünk, minél több gólra és minél jobb játékra kell törekednünk.

Ha már említetted a Bajnokok Ligáját: mi kell ahhoz, hogy idén a Ferencváros női csapata több évnyi próbálkozás után feljusson a főtáblára? Egyáltalán elvárható ez jelenleg?

D.F.: Sok múlik a sorsoláson. Nem mondanám, hogy tavaly könnyű csoportunk volt, de volt esélyünk továbbjutni. Ezen nagyon sok múlik. Hiszen, ha kapunk két erős ellenfelet, akik minden évben legalább a legjobb tizenhatban vannak, akkor sokkal nehezebb a helyzetünk. Ami nagyon összehozta a csapatot, hogy tavaly az utolsó meccsen, amikor még meg volt minden esélyünk bejutni, fel tudtunk állni egy vert helyzetből, ki tudtunk egyenlíteni a Szabadka ellen. Végül a gólkülönbség is számított, de mi a második meccsünket „csak” 2-0-ra nyertük, nem volt benne abban a mérkőzésben, hogy 8-0-ra vagy 10-0-ra nyerünk. A Szabadka elleni meccs azért is sikerült jól, mert mindenki méterre pontosan megcsinálta a feladatát, amit az öltözőben megbeszéltünk.

Az idei téli teremlabdarúgó kupán 4. helyezést értetek el, és olyan együttesek is megelőztek titeket, mint például az Astra, amely egyáltalán nem bajnokesélyes csapat. Számít ez valamit, vagy nem elsősorban az eredményességre helyeztétek a hangsúlyt ezeken a meccseken, hanem inkább a tavaszra való felkészülésre?

D.F.: Szerintem nagy következtetéseket nem szabad ebből levonni. Oké, megelőzött minket az Astra, a bronzéremért folyó csatában kikaptunk tőlük, de azt tudni kell, hogy onnan többen futsaloznak. Persze ez nem mentség, de nekik a teremfoci jobban feküdt. Természetesen sosem jó érzés kikapni az MTK-tól, mindegy, hogy ez füvön, műfüvön vagy teremben történik, mindegy milyen pályán és körülmények között. Szóval nekünk nem is igazán a negyedik hely, ami fájó, hanem ahogy elveszítettük az elődöntőt a kék-fehérek ellen. De tényleg nem hiszem, hogy ez most kihatással lenne bármire is, a felkészülésünkre vagy a bajnokságra, legfeljebb csak plusz motivációt ad.

Hogy látod saját őszi teljesítményed? 9 Jet-Sol ligás és 1 Magyar Kupa mérkőzésen összesen 1 gólig jutottál; feltételezem, azért ennél több lehetőségre vágytál.

D.F.: Nekem volt egy komoly sérülésem 2018-ban, elszakadt a keresztszalagom, meg is kellett műteni. 2019 nyara volt a műtét után az első, amikor elkezdtem rendesen edzeni, focizni. Én úgy álltam hozzá ehhez a fél szezonhoz, hogy ez márpedig biztos nagyon jó lesz, tele vagyok erővel és bizonyítási vággyal. A BL-ig jól is ment minden, de aztán jött pár rosszabb meccs, és nem is sikerült jól az ősz. Mondhatjuk, hogy egyáltalán nem vagyok megelégedve sem a saját teljesítményemmel, sem pedig a csapat teljesítményével. A tavaszi szezonhoz úgy állok hozzá, hogy 120 százalékot adjak majd bele, csakis a focira koncentráljak, akár pluszedzéseken is részt fogok venni. Újra az a célunk, hogy duplázzunk, akárcsak tavaly: a bajnoki címet is szeretnénk behúzni, és a Magyar Kupát is elhódítani.

Hárman távoztak, és eddig egy érkezőt jelentett be az FTC-Telekom csapata. Erősödtetek, vagy gyengültetek ezzel?

D.F.: Az új csapattársunk (a kanadai válogatott Nkem Ezurikéről van szó – a szerk.) eddig egy edzőmeccsen játszott, ott is csak egy félidőt. Egy hete edz velünk, még új neki az a rendszer, amiben játszunk, más terhelést is kapott eddig. Még minden nagyon szokatlan neki. Azokból a játékosokból kell építkezni, akik itt vannak. Ki merem jelenteni, hogy a női NB1-ben nekünk van az egyik, ha nem a legerősebb keretünk, és sokkal többet ki lehetne ebből a csapatból hozni, mint amit ősszel láthattak tőlünk. Nyilván egy idegenlégiós erősítés kell, hogy legyen. Akik távoztak (köztük két légiós), ők nem igazán tudtak beilleszkedni, olyan maradandó teljesítményt nyújtani, amit miatt érdemes lett volna őket marasztalni, még rövid időre sem. Én is voltam légiós, tudom, hogy milyen, amikor egy másik országban, egy másik csapatban lépsz pályára. És jellemző, hogy külföldiként neked a 100 százaléknál többet is kell nyújtanod, mert téged azért hoztak, hogy erősítsd a csapatot, és nem fér bele az, hogy lazsálj, vagy ne adj bele mindent.

Biztosan sokan kérdezték már ezt, és nem akarok szexistának tűnni, de csak meg kell kérdezzem: miért éppen foci? Nem volt eleinte furcsa lányként, fiúk között rúgni a labdát?

D.F.: Nem volt furcsa, egyébként én a mai napig élvezem azt, ha fiúkkal focizhatok, fiúk ellen focizhatok. Kiskoromban velük kezdtem el játszani, a Fradi utánpótlásában is fiúk között futballoztam. Amikor a Fradihoz kerültem, még Lipcsei Péter és Dragóner Attila fiával is játszottam egy csapatban. Aztán volt egy olyan szabály, hogy 12 éves kor felett egy lány nem játszhat kiemelt bajnokságban fiúcsapatban, úgyhogy nekem akkor már a saját korosztályommal és a lányokkal kellett edzenem és meccseken részt vennem.

Akkor az, hogy 12 éves korodig fiúkkal kellett edzened, egyértelműen a javadra vált?

D.F.: Abszolút. Szerintem látható a különbség aközött, aki fiúk között nevelkedett és velük játszott évekig, és aközött, aki „csak” lányok között játszott. Manapság azért egyre több lánycsapat van hála Istennek, és egyre fiatalabb korban kezdenek el foglalkozni a kislányokkal. Akár iskolai keretek között, akár, ha a klubcsapatokra gondolunk. De én ennek ellenére azt tudnám javasolni mindenkinek, hogy igenis focizzon fiúkkal, mert ott lehet megtanulni, hogy milyen az, amikor neked ki kell tűnnöd, neked több mindent kell csinálnod, több gólt kell rúgnod, mert te lány vagy. És akkor már nem fognak félteni a fiúk. Ha pedig kicselezed őket és gólt rúgsz, akkor az dupla akkora öröm lesz, mintha lányok ellen csináltad volna ugyanezt.

Meglep, hogy ezt mondod.

D.F.: Nekem az a tapasztalatom, hogy a fiúk hamar befogadnak. Velem ezt korán megtették, bár azért én is nyitott voltam feléjük, és minden kis hülyeségben is benne voltam. Mondjuk az anyukák teljesen ki voltak borulva, amikor látták, hogy az ellenfélben egy lány focizik, ilyeneket kiabáltak, hogy „Rúgj oda neki, ne sajnáld!”.

Hogyan indult, hogyan jött ez az egész, hogy a labdarúgást űzd?

D.F.: Apukámtól és a nagypapámtól. Eleinte úsztam is a foci mellett, viszont mikor egy napra került a két edzés, akkor választanom kellett, hogy melyiket folytatom. Mondhatom, egy pillanatra nem volt nálam kérdés, hogy labdarúgást választom.

Ugyan már korábban szóba hoztad, de térjünk kicsit vissza rá: mit tanácsolnál annak, aki el akarja kezdeni lányként a labdát rúgni? Tegyük fel, annyi idős, mint amennyi te voltál, amikor kezdted ezt a sportot, és oda akar eljutni, ahova te: bemutatkozni a válogatottban, és az itthoniak közül az egyik legjobb női csapatban játszani?

D.F.: Én mindenképp azt mondanám, amit már korábban is: ne féljen fiúk közé menni, mert az a későbbiekben csak az előnyére válhat. Lehet, hogy lesznek nehéz napok, nehéz edzések, és nyilván az elején a beilleszkedés se könnyű, lehet, csúfolni fogják a fiúk, de megéri. Meg egyébként jófejek a srácok is, mindenhol meg lehet találni a közös hangot, arról nem is beszélve, hogyha otthon is támogatást kap, és van olyan, aki tud vele foglalkozni külön, az meg aztán a pláne. Minden ezen múlik: eldöntheted azt, hogy te futballozni akarsz, és futballista akarsz lenni, vagy hogy te csak focizni szeretnél. A kettő között szerintem óriási különbség van. Az egyik minden áldozatot meghoz ahhoz, hogy később például a Fradiban focizzon, a másik viszont eljár edzésre, de nem adja bele a maximumot, nem teszi fel erre az életét. Ő is eljuthat magas szintre, de a biztosabb út a másik.

Ezek szerint te mindig is az voltál, aki belead mindent, és tudatosan focistának készül.

D.F.: Igen, de azért azt megemlíteném, hogy mi nem vagyunk olyan szinten anyagilag, mint a férfi focisták. Tehát muszáj, hogy tanulj, hogy legyen egy B opciód. A női focisták közül nagyon sokan továbbtanultak, egyetemre jártak vagy most is még járnak, illetve sokaknak civil foglalkozása, végzettsége is van. Én is így csináltam: reggel elmentem iskolába, ott voltam délutánig, délután mentem edzésre, este hazaértem, még tanulnom kellett, aztán minden folytatódott elölről. De ez igazából minden sportban így van, ne is beszéljünk például az úszókról vagy a kajak-kenusokról, akiknek meg hajnalban vannak edzéseik. Szóval hozzájuk képest nekünk még egész jó, ha lehet ezt mondani.

Ha már megemlítetted a továbbtanulást: sportriporternek tanultál és modellkedtél is. Ezeket mennyire tudod csinálni a labdarúgás mellett? Száz százalékig labdarúgó vagy most, vagy azért jut időd másra is?

D.F.: Nálunk nagyon sokan profi státuszban vannak, közöttük én is. Emellett nyilván nem fér bele egy teljes állás, még egy nem annyira megerőltető sem. Nem tudsz reggel 8-kor megjelenni a munkahelyeden, majd elköszönni délután 4-kor, mert akkor nem lehet kedden dupla edzésed, meg csütörtökön dupla edzésed, a hétvégi meccsről nem is beszélve, meg arról sem, hogy hétfőn, szerdán és pénteken is van tréning. Sőt, még hétköznapra is becsúszhat egy-egy meccs vagy edzőmeccs.

Még a férfi NB1-es csapat, Sergei Rebrovék is megirigyelnék ezt, ott sincs ennyi edzés.

D.F.: Ott valóban nincs ennyi edzés. Visszatérve az eredeti kérdéshez: én segítek a Fradimédiában, csinálom a Fradi TV-t. Talán ez az, amit lehet csinálni a foci mellett, esetleg a tanulás az, ami még belefér, azzal még összeegyeztethető ez az életforma. Azért nem tudsz annyit keresni, hogy ha mondjuk 30 évesen abbahagyod, akkor elég legyen az addig megkeresett pénzed a későbbiekre, és ne legyen már több gondod az életben, muszáj, hogy legyen valami, amihez kezdeni tudsz a visszavonulásod után.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a karriered egy korábbi szakaszához. 2016 nyarán egy évre Németországba, a Saarbrücken csapatába igazoltál. Milyen tapasztalatokat hoztál haza onnan? Mennyi a különbség a német másodosztály és a magyar első osztály között?

D.F.: Mindenképpen hasznos volt, teljesen más kultúrája van ott a focinak, másképp kezelik a női játékosokat, még ha csak a másodosztály is volt az. Nem mondom, hogy annyira technikásak ott a játékosok, nem az a jellemző, hogy mindenki a fülén pörgeti a labdát. Viszont nincs elveszett labda, semmilyen tekintetben sem, sokkal fontosabb, hogy fizikailag a topon legyél, végig tudd futni a meccset, megnyerd a párharcokat. Abban az évben a mi csapatunk elég jónak számított, az első ötben benne voltunk. Játszottunk a Bayern München második csapata, a Hoffenheim második csapata ellen, és le tudtad mérni, hogy hol is állsz tulajdonképpen. Azért is volt jó, mert sokkal több ki-ki meccset játszottunk, nem volt akkora különbség a csapatok között, mint itt, a magyar ligában.

Aztán hazatértél. Hogyhogy nem tudtál, nem akartál hosszabb távra légiósnak állni?

D.F.: Azért jöttem haza, mert szerettem volna elkezdeni tanulni valamit. Úgy mentem ki, hogy ha jó, akkor nem jövök haza. Nem mondanám egy szóval se, hogy rossz volt kint lenni egy évet, és nagyon hasznosnak tartom, hogy én annak idején ezt megtettem. És aztán ugye el akartam kezdeni tanulni, sportriporter, sportújságíró akartam lenni, és valamilyen szinten honvágyam is volt. Most már, így pár év elteltével jobban átgondolnám, hogy hova megyek. Akkor végeztem el a gimnáziumot, úgy voltam vele, hogy kihagyok egy évet, és csak a focira koncentrálok. Persze azalatt az egy év alatt tanultam a nyelvet is, szóval ebből a szempontból sem volt hasztalan.

Egy utolsó kérdés: a Football Factor partnereként, milyen focicipőt tudsz ajánlani?

D.F.: Én mindig is Nike-s voltam, több éve Superfly-t használok. Mindenkinek tudom ajánlani, mert nagyon szeretem, ez az, ami a legjobban rásimul a lábamra; egyes darabokat évekig hordtam.

 

Nézd meg Webshopunkat is!

FOOTBALL kiegészítők

MAGYAR VÁLOGATOTT felszerelések

LEGÚJABB FOCILABDÁK

ADIDAS FOCICIPŐK

NIKE FOCICIPŐK

KAPUSKESZTYŰK

RUHÁZAT

Kovács Gergő

Kovács Gergő Péternek hívnak, 18 éves vagyok, jelenleg a BME-n tanulok villamosmérnöknek. Nagyjából 4 éve kezdtem el blogírással foglalkozni, az általam létrehozott Magyar Foci Blogot is azóta szerkesztem. Cikkeimet a Football Factor Blogon főként szakmai témákban írom, de célközönségemnek az egész magyar futballtársadalmat tekintem: írásaim között a szakemberek mellett a szurkolók is megtalálhatják a számukra hasznos tartalmakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.