Dajka László: „A csapat szakmai teljesítményéért nem csupán én vagyok a felelős” – interjú
Interjú

Dajka László: „A csapat szakmai teljesítményéért nem csupán én vagyok a felelős” – interjú

Jó ideig nem láttuk – legalábbis az élvonalban. Tavaly augusztusban azonban visszatért és azóta feszültségtől, súrlódástól nem mentes élete van. Fordulóról fordulóra ott ül az abszolút újonc Kisvárda kispadján, ám Dajka László pontosan tudja, mire vállalkozott és mit akar: az NB I-ben tartani szeretett társulatát.

Az emlékek megragadták, de nem láncolták magukhoz. Végigmérte az utódokat, miközben kereste rajtuk a fogást. Az NB I 24. fordulójában a Kisvárda a Budapest Honvédot fogadta, amellyel 1–1-re végzett, márpedig a rutinos szakembernek mindkét társulathoz van és volt is nem kevés köze.

– Az egyik szeme sírt, a másik nevetett?
– Az én aktív játékos-időszakom már nagyon rég elmúlt – mondta a Football Factor kérdésére Dajka László, korábbi 24-szeres válogatott labdarúgó, az NB I-ben szereplő és jelenleg 25 ponttal a 11., tehát kieső helyen tanyázó Kisvárda mestere. – Amennyiben a volt csapatom jól szerepel, annak örülök, de ha már a munkahelyem máshol van és amennyiben összesorsol minket a világ, természetesen úgy gondolkodom, ha mi játszunk, akkor mi győzzünk, így a múlt hétvégén mindkét szemem sírt, mert nyernünk kellett volna.

– Miért nem sikerült?
– Mostanában jól kezdünk, és akárcsak a Mol Vidi ellen, ezúttal is megszereztük a vezetést, ám volt az első félidő végén egy tízperces rövidzárlat, amely időszakban kapkodtunk, és a lefújás előtt tíz másodperccel meg is kaptuk az egyenlítő találatot. Nem mindegy, hogy 1–0-val mentünk volna be a szünetre vagy 1–1-gyel. Ezek pszichés dolgok is, mert a Honvédnak mást kellett volna játszania akkor, ha előnnyel mehetünk az öltözőbe. Még mindig alakulóban vagyunk, így a csapatban időnként még benne van a butaság, amit nem is kétségbeesésnek mondanék, de ha vezetünk, szeretnénk, ha gyorsan lefújná a játékvezető a meccset, csakhogy ez a legtöbbször értelemszerűen nem történhet meg.

– Nem akarom erre kihegyezni, de a Honvéd-kötődése kapcsán eszébe jutott, hogy minden lehetne fordítva is? Avagy Supka Attila irányítaná a Kisvárdát, ön pedig a kispestiek kispadján ülne? Mert a legtöbben még mindig a XIX. kerületi klubbal azonosítják.
– Egyelőre csak arról beszélhetünk, ha Dajka Laci, akkor azt mondják, Honvéd, mert csak ott futballoztam nyolc és fél éven keresztül, ötszörös magyar bajnok lehettem, avagy a játékos-pályafutásom kerül előtérbe. Huszonhetedik éve trénerkedem, és soha nem edzősködtem a Honvédban.

– Ezt kritikának szánja?
– Egyáltalán nem, csupán a kérdésével kapcsolatos megállapítás, hogy hol lehetnék vagy éppen hol nem. Annyi helyen voltam edző, Békéscsabától Zalaegerszegig, de érdekes módon az excsapatomnál még nem dolgoztam, amely időnként jobban szerepel, olykor kevésbé, de az élet ezt hozta – legalábbis eddig. Semmi érdekességet vagy furcsaságot nem látok ebben, nem is keresek, ha nem ott, akkor máshol voltam, az ember keringett. Vannak emberek, akik előbb vagy utóbb visszatalálnak a Ferencvároshoz, az Újpesthez vagy a Vasashoz, mindenesetre amondó vagyok, jó helyen van Supka Attila, ahogy én is, főleg, ha mindkét gárda eléri a célját.

– Mindamellett a tavaszi idényben sokkal inkább kell pszichológusnak lennie, mint erőnlétért, taktikáért felelős szakembernek?
– Ez így van nálunk. A sportigazgatóval együtt közös döntéseket hozunk bizonyos dolgokban, összedugjuk a fejünket. Amikor ideérkeztem, sikeresnek volt mondható a bemutatkozásom, mivel jól sikerült az első néhány mérkőzés. Utána viszont leültünk és azóta megosztjuk a szakmai feladatokat. Mindketten elmondjuk a véleményünket, majd próbálunk közösen dönteni. Egyfelől ez talán furcsa, másfelől viszont én elfogadom másnak a véleményét, de attól a pillanattól kezdve, hogy közös döntéseket hozunk, a csapat szakmai teljesítményéért már nem csupán én vagyok a felelős.

– És ez nem baj? Végtére is nem babra megy a játék, mert ha távol lenne a Kisvárda a veszélyzónától, akkor minden oké, viszont nagyon nem mindegy, hogy a tízedik vagy a tizenegyedik helyen végez a társulat, ugyanis míg az előbbi bennmaradást, az utóbbi osztályváltást ér.
– Ahogy nekem, úgy a szakmai stáb tagjainak is egy a célja, hogy bennmaradjon a csapat, ezért próbálunk mindent megtenni. Azt viszont negatívumként meg kell említenem, hogy időnként a játékosokat egy-két mondat esetleg megzavarja, illetve nem biztos, hogy tudják, mit is kell csinálni. Az egyik oldalról ez nem rossz, a másikról viszont rejtegethet magában hibákat.

– Ha már bakikról beszél: a bajnokság ezen szakaszában már számolgat vagy csak a következő feladatra fókuszál?
– Megmondom őszintén, nem igazán számolgatok, nem nézem, hogy van kilenc meccs, ami összesen 27 szerezhető pont, ugyanis az a fajta edző vagyok, aki a soron lévő mérkőzésre koncentrál. Ha szombaton lejátszottuk az aktuálisat, vasárnap reggel már a következő meccs van előtérben, legyen bármi az eredmény. Amennyiben győztünk, örülünk, ha kikaptunk, kevésbé. Aki ennyi ideje benne van a szakmában, az tökéletesen tudja, hogy az előreszámolások nem vezetnek sehová. Csak egy példát mondok: szombaton nyersz, örülsz, mert jön a következő ellenfél. Aztán lesz két kiállításod és két sérülted, így már abban a pillanatban felborul, amit terveztél. Nem gondolkodom hosszú távon, nem osztok, szorzok, hogy hol és mit tudunk elérni. inkább arra koncentrálok, hogy a csapat úgy szerepeljen, hogy az utolsó pillanatig meglegyen az esélyünk a célunk elérésére. Számolgatni persze biztos, hogy fogunk, ha a végéig nyílt lesz a bajnokság és az utolsó pillanatban fog eldőlni a sorsunk, akkor biztos, hogy utolsó két-három meccsen latolgatunk. Remélem, nem így lesz, de hogy én is mondjak negatívumot, ha meg előtte eldől, akkor meg minek számolgassak?

– A mindennél fontosabb cél elérése szempontjából segíthet, hogy a Magyar Kupában már nincs jelenése a Kisvárdának, így csak a pontvadászatra kell figyelniük?
– Érdekes dolog ez, mert megy a bajnokság, jönnek a kupamérkőzések. Először sok csapatnak, majd egyre kevesebbnek. Tapasztaltam már mindkét verziót. Egy szerdai kupameccs nagyon jót tett, mert továbbjutottunk, jó hangulat volt, szombaton is jó állapotban voltunk, így a két fellépés között, csak frissíteni kellett, némi pszichológia, pedagógia, és jól játszottunk, működött a gépezet. És természetesen előfordult ennek az ellenkezője is. Nem úgy sikerült a kupaderbi vagy hosszabbítás következett, netán nagyon elfáradtunk, ami kivetítette a hatását a szombati bajnoki fordulóra is. Hogy egy manapság divatos szót használjak, a rotálást választottuk. A Ferencváros ellen és előtte is játszattunk olyanokat, akik kevesebb lehetőséget kaptak addig. Valószínűleg, ha ott lettünk volna a negyedik-ötödik, netán a hatodik helyen, akkor teljes mértékben befeszültünk volna a kupában, hogy menjünk akár a döntőig. Félreértés ne essék, szerettünk volna így is továbbjutni, nem is futballoztunk rosszul, így összességében örültem, hogy a Ferencváros ellen is jó teljesítményt nyújtottak azok, akik pályára léptek. A futball csodálatos játék, mert nem lehet egyértelműen kijelenteni, melyik hasznosabb, ha nincs vagy ha van kupameccs. Általában akkor kapsz óriási meglepetést, amikor nem is várod.

– Hadd fogalmazzak pátoszosan a munkavállalásával kapcsolatban: amikor hazatért Kisvárdára, az megfordult a fejében, hogy kifejezetten különleges helyzetbe csöppent? Mert ennyi légióssal annak idején talán még Zalaegerszegen vagy Békéscsabán sem dolgozott, mint az élvonal abszolút újoncánál. Felteszem, a mindennapi kommunikációt megnehezíti, hogy a keret nagy része légiósokból áll.
– Inkább úgy mondanám, nem könnyíti meg. Mindez teljesen egyértelmű, el kell ismerni, mert ezzel nekünk időnként meg kell küzdenünk. Ma már ott tartunk, hogy próbáljuk a csapatot angolosítani Magyarországon, mert én beszélek jól spanyolul, illetve franciául közepesen, így szót értek egy-két román játékossal, mert például tud franciául, Grozav, aki a Standard Liege-ben is megfordult. A brazilok portugál nyelven váltanak szót, a portugál pedig majdnem spanyol, tehát megértjük egymást, mindenesetre van feladat ezzel kapcsolatban. A kommunikáció hiánya nekünk pontokba került egyszer-kétszer és pontokba is kerülhet még.

– Hogy a neves pszichiátert, írót és előadót, Csernus Imrét idézzem: ezek nem pici, bagatellizálható sztorik…
– Nem tudom, mennyire súlyosak, én mindenesetre arra gondolok, amikor annak idején ott volt hátul egy Nagy Anti és Garaba Imre, akkor közöttük így zajlott az egész: „Imre, bal kezed! Vigyázz, jobbra!” És ha ezeket a pillanatnyi mondatokat átadod a társadnak szorult helyzetben, azok segítenek, ám itt, Kisvárdán nehezebben jönnek. Nem mondom, hogy ilyenek miatt gólokat kaptunk, de biztos vagyok benne, hogy néhány pont könnyebben összejönne, ha még inkább megértenénk egymást a pályán. Tehát nekünk még ezt is bele kell kalkulálnunk, hogy annyival több egységet kell szereznünk, mivel a hirtelen kommunikáció és a veszélyhelyzetben való egymás figyelmeztetése nálunk picit nehezebben megy. De azt azért hozzáteszem, nagyon sok a légiós a Vidinél vagy a Ferencvárosnál is, a Honvéd is kezd egyre többet foglalkoztatni. Nyilván a szerb a szerb mögött jobban megérti egymást, de kétségkívül mi vagyunk azok, akik a legtöbb nem hazánkfiát foglalkoztatja. Persze mindez a földrajzi fekvésnek is köszönhető, itt az ukrán, a román határ, nem is szólva a brazil kapcsolatokról a sportigazgató részéről. Révész Attila tárgyalt kiváló magyar futballistákkal is, de azok többe kerülnek, mint a légiósok.

– A román válogatott Gheorghe Grozavot – aki egy hete a Budapest Honvéd elleni, 1–1-re végződő hazai bajnokin megszerezte első magyar élvonalbeli gólját – külön is említette. A pedigréje alapján nyilván kiemelkedik a légiós dömpingből, de a vele való közös munka ezt alátámasztja?
– Látom, tapasztalom, hogy az eddigiekhez képest különlegesebb környezetbe csöppent, viszont vidám, jó kedélyű srác, aki imádja a labdát, imád futballozni, és nem áll meg. Fut, teszi a dolgát, sőt azt kell mondanom, majdhogynem szétszórt is, de jó vele dolgozni, mert szereti a sportágat. Szereti az edzéseket, de természetesen nem a dombra fel, dombra le típusúakat, hanem ami szó szerint a labdarúgásról szól. Ha nem sikerül valami, ez az ember nem omlik össze, ez is mutatja, hogy valamit már elért, mert teszi a dolgát tovább. Mindazonáltal sokkal több van benne, mint amit eddig mutatott nálunk. Talán az új közeg ezért a felelős, mert neki is meg kell szoknia azt a miliőt, ahová került, és ha ebbe beleáll, akkor még jobb teljesítményre lesz képes.

– A következő hétvégén nem lesz NB I-es forduló, miután a nemzeti csapatok megkezdik szereplésüket az Európa-bajnoki selejtezőkben. Magyarország csütörtökön Szlovákiában vizitál, míg vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadják legjobbjaink. Mire számít?
– Úgy látom, hogy az olasz szövetségi kapitány, Marco Rossi keze alatt egységesebb lett és fejlődött a válogatott, viszont nem tudom, hogy ez a selejtezőkön mire lesz elég, mert egyáltalán nem mindegy, milyen rajtot veszünk. Annak ellenére mondom ezt, hogy ezen összecsapásoknak lesz visszavágója is. Nagy szükség lenne az Eb-szereplésre, jönnek is a fiatalok, ami kell is, mert némiképp kezd idősödni a társaság, és úgy látom, Rossi vizsgálja is a környezetet, keresi a legjobb bő keretet. Jelen pillanatban a magyar válogatott számára nincs könnyű ellenfél, de ezt láthattuk, tapasztalhattuk az utóbbi években. Ha jó passzban és egységesek vagyunk, akkor a legjobbakat is képesek lehetünk, megszorítani, viszont érdekes módon, ha valami miatt nem kapjuk el a fonalat, akkor még a haloványabbakat sem tudjuk legyőzni. Nekünk, magyaroknak ez Walesszel és Azerbajdzsánnal nem könnyű csoport, így valahol a mieinknek meglepetést kell csinálniuk. Hogy hol, az azért meglepetés, mert én sem tudom.

– Bár még április 29. messze van, így meglehet, én leszek az első, aki felköszönti, mindenesetre előre is Isten éltesse sokáig! Már csak azért is, mert kerek évfordulót ünnepel.
– Letagadom mindenképpen… (nevet)

– Pedig nem is mondtam, mennyi lesz… Maradjunk a negyvennél. Nagyon gyorsan elszálltak az évek, vagy azt mondja, a munka fiatalon tartja, és meg sem érzi a korát?
– Azokkal, akikkel szoktam találkozni, közülük nagyon sokan mondják, úristen, itt vagyok közel ehhez és ehhez az évhez, és milyen hamar elröppent az idő. Érdekes módon nekem erről más a véleményem, mert amit érzek, az alapján nálam nem repült el az idő. Ahogy elindultam az én kis Rakamaz nevű szabolcsi községemből, Kisvárdán keresztül Budapest, ifjúsági válogatott, Honvéd, A-válogatottság. Aztán utaztam a világban – mi több, időnként többet ültem repülőn, mint a vidéki barátaim buszon –, világbajnokság, Mexikó, utána Spanyolország három év, Svájc, két esztendő, majd hazajöttem, elkezdtem az edzői iskolákat. Azt kell, hogy mondjam, az eltelt idő nem szaladt el, tartalmasnak tartom, és ha belegondolok, igenis hosszú volt, nagyon sok minden belefért. Beszélgettem egy régi barátommal, és említettem neki, te, aki itt élsz vidéken egyéves korod óta, és most hatvan leszel – tessék, csak kimondtam… –, neked elröppent, de nekem nem, mert borzasztó sok minden préselődött bele. Úgyhogy nincs is szándékomban azonosulni ezzel a hatodik iksszel. Mondtam a feleségemnek, hogy amikor felköszöntenek, nehogy hatvanas szám legyen a tortán. Ötvenöt plusz öt, így akarom látni…

Nézz szét Webshopunkon!

MAGYAR VÁLOGATOTT felszerelések

NIKE focicipők

ADIDAS focicipők

FOOTBALL kiegészítők

Horváth M. Attila

Bogomil Rajnov bolgár író szerint az élet mindig a legkellemetlenebb dolgot hagyja a végére, mintegy desszert gyanánt. Azt már viszont én teszem hozzá, hogy a futball olyan édesség, amely bármely napszakban fogyasztható, nem hizlal, és ha nincs, elvonási tüneteket okozhat. Közel másfél évtizedes tollforgatói tapasztalat, illetve több mint tíz esztendeje íródó blogos múlt (Foci a köbön) mondatja ezt velem – amit nem is cserélnék el semmire.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.